Lichter Péter bemutatja: Bram Stoker’s Dracula

Az Apolló havi sorozatában egyedi utazásra hívjuk a filmrajongókat: „Lichter Péter bemutatja” címmel a ’90-es évek meghatározó klasszikusait és kultikus alkotásait vetítjük, amelyek formálták egy generáció gondolkodását, vizuális érzékenységét és a filmművészethez való viszonyát.

Lichter Péter filmrendező, filmesztéta és író, aki a kísérleti film és a filmtörténet iránti szenvedélyéről ismert, valamint a Pécsi Tudományegyetem Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszékének adjunktusa. Munkáiban a mozi határait feszegeti, miközben mélyen reflektál a filmek kulturális és esztétikai örökségére. Ebben a sorozatban nemcsak a vásznon, hanem gondolataiban is kalauzol majd minket, segítve felfedezni, mitől váltak ezek a filmek időtállóvá.

Francis Ford Coppola 1992-es Bram Stoker’s Dracula című filmje a gótikus horrorfilmek egyik kiemelkedő darabja, amely új életet lehelt a vámpírmítoszba a ’90-es évek elején. A film hű maradt Stoker regényének alapszövetéhez, de erősen romantikus, szimbolikus értelmezést adott a karaktereknek, különösen Draculának, akit Gary Oldman komplex, fájdalmasan emberi figuraként formált meg.

A film látványvilága, melyben Coppola ragaszkodott a digitális trükkök helyett a klasszikus, in-camera technikákhoz (például árnyjátékok, makettek, kettős expozíciók), egyedi, színházi hangulatot teremtett. Ezzel visszanyúlt a némafilm korszak expressionizmusához, miközben modern érzékenységgel ruházta fel a történetet. A film jelentős kritikai és pénzügyi siker lett, és három Oscar-díjat is nyert (jelmez, smink, hangvágás).

Kevésbé ismert, hogy Coppola a film minden jelenetét próbák során színpadon is eljátszatta a szereplőkkel, hogy mélyebb színészi munkát érjen el. A rendezői vízió hatása a későbbi vámpírtörténetekre – Interview with the Vampire, Penny Dreadful, vagy épp Guillermo del Toro munkái – egyértelmű: a vámpírt nem pusztán szörnyként, hanem szenvedő, tragikus hősként ábrázolják.

A Bram Stoker’s Dracula máig ható alkotás, amely egyszerre tiszteleg a film- és irodalomtörténet előtt, miközben saját korának vizuális és érzelmi nyelvén mesél újra egy örök történetet.